Különösen szép nap virradt a balatoni kempingre. A nyári vendégek egy része már kiment lubickolni vagy
úszni, mások beszélgettek vagy haraptak valamit. A táborhelynek saját konyhája is volt ahol lehetett sütni-
főzni, meg volt aki az otthon termesztett gyümölcsöket, zöldségeket hozta magával és tárolta a
hűtőszekrényben, hogy alkalomadtán megkínálhasson belőle másokat is.

- Pompás reggeli volt, kedves Fáni – szólalt meg Nagyapó – ez a kelbimbó módfelett ízletes!
A kövér Fáni néni jókedvűen kuncogva nyugtázta a méltatást.

- Köszönöm a bókot, kedves Apó! Már több éve termesztek dinnyét a kertemben és árulom az utcán és a
piacon, de egy ideje rátértem a kelbimbóra is. Már azelőtt tudtam, hogy mind a tíz ujját meg fogja nyalni,
mielőtt megkínáltam magát! - sipította nagy vidáman.
Erre megjelent három kergetőző kismacska.

- Ezeknek bezzeg nem ízlik a kelbimbó! - heherészett a Lacika, aki a szüleivel szintén itt nyaralt.

- Jaj, hát itt vannak ezek aranyos kiscicák is! Micsoda ribilliót csináltak ezek az éjjel, fel is riadtunk! Elkezdtek
az éjszaka közepén játszadozni meg hancúrozni annak a sátornak tetején, ahol az a szemüveges
fiatalasszony meg az a goromba tuskó férje, az az illetlen pápaszemes madárijesztő lakik. Mérgében olyan
ordibálást meg hőbörgést csapott az a paprikajancsi, mikor szegény kismacskákat elkergette, hogy csak úgy
zengett, harsogott az egész kemping! Jól meg is ijedtünk, mikor erre kellett ébrednünk hajnali kettőkor!
Kisvártatva meg is jelent az emlegetett szamár.
Jött a bosszús Gáspár kis családjával, Ofélával és Boglyassal.
Laci nem bírta ki hogy ne szóljon be a közös falujukból már régóta ismert Gáspárnak:

- Na, téged is jól megtréfáltak a macskák az éjjel! Ennél már csak az a kirándulás volt viccesebb, mikor egy
szó nélkül leugrottál a buszról pisálni, a sofőr – a Tódor nagybátyám – meg elindult és továbbment nélküled,
aztán a feleséged egy fél óra múlva vette észre, hogy nem vagy meg – vihogta.

- Jól van nyugi má' fogd be, azt hiszed érdekel, nem érdekel! – förmedt rá magából ismét kikelve Gáspár.

- Hát pedig így volt, nem így volt, bizony így volt, igaz is volt, fergetegesen kacagtató is volt – jegyezte meg
Boglyas.

- Fogd be te is - rikácsolta kivörösödött fejjel Gáspár.

- Na de most már te nyugodj meg Gáspi, nem kell mindent így mellre szívni; te mindig mindenen azonnal
felkapod a vizet – de igazán nem kéne ilyen indulatos természetűnek lenned. Gyere, inkább együnk valamit.
Bemegyek a konyhába és melegítek a tegnap készített bablevesemből, de aztán vigyázz vele; tudod, mi lesz
a következménye, ha valaki túl sokat eszik belőle – szólt Ofi.

- No én meg – toldotta meg a Fáni néni – adok a reggelijéhez egy kis ízletes kelbimbót is, biztos jól fog esni
a bableves mellé.
Érthető módon nem kedvelte különösebben a Gáspárt, csak arra gondolt hogy míg a fejét tömi, legalább
addig is csöndben van. Meg azért értette a dolgát ha arról volt szó, hogy az együgyű embert hogyan kell
megjuhászítani.
A némileg kiengesztelődött Gáspárnak több se kellett.
Amint a bableves készen volt, fogta a kelbimbóval együtt és odavonult egy asztalhoz, ami jó közel volt a
vécéhez. Miután meggyőződött arról is, hogy a mellékhelyiség nincs kulccsal bezárva, nekiállt lakmározni.
Boglyas a fejét csóválva nézte az illetlen, szégyentelen habzsolást.

- Ebből megint baj lesz - csaholta.

- Jól van nyugi má', itt van közel a véce – hablatyolta Gáspár nagy magabiztosan a szemérmetlen
csámcsogás közepette.
Laci, akinek már szintén felettébb elege volt a Gáspár állandó hepciáskodásából és jampizásából,
így szólt Boglyashoz suttogva:

- Te, nem tudnád valahogy kiszimatolni azt, hogy hol van a budinak a kulcsa?

- Megpróbálhatom – kacsintott rá Boglyas ravasz szemhunyorítással.
Be kellett magának vallania: kifejezetten örül annak, hogy a készülő remek mókában a gézengúz cinkostársa
lehet. Szimatának köszönhetően a kulcsot hamarosan meg is találták; a kis közeli szerszámos fészerben volt
a falra felakasztva. A Gáspár úgy el volt foglalva a bableves és a kelbimbó magába való betermelésével,
hogy észre sem vette, míg Laci kémet, kommandóst megszégyenítően odalopakodott az illemhelyhez és jó
gyorsan bezárta az ajtaját, majd villámgyorsan el is osont onnan.

- Most meg majd mindjárt ez a tapló oson a foson – nyugtázta röhécselve Boglyasnak, aki kedélyesen meg
is csóválta a farkát, hallván, hogy sikerült teljesíteniük dicsőséges küldetésüket.
A Gáspárnak közben megkordult a gyomra. Már tudta, mit jelent ez. Loholt is nagy lelkendezve a vécéhez.
Persze mikor felismerte, hogy az zárva van, ismét dührohamot kapott. Elkezdte püfölni és rugdalni a
vécéajtót, ám az nem engedett.
Közben egy némileg messzebb elhelyezett asztalnál épp a Fáni néni, Ofi és Nagyapó kártyáztak békésen.
Javában folyt az izgi rablórömi, mikor egyszer csak mindnyájan ijedten kapták fel a fejüket egy kissé távoli,
ám annál óriásibb fingás hallatán.

- Égszakadás-földindulás! - sipította a Fáni néni.

- Dejszen fingás vót ez, oszt van egy sanda gyanúm, hogy nem egyedül gyütt – szólt bajszát megpödörve Nagyapó.
Ekkor csaholva ott termett Boglyas is. Komolyan erőt kellett magán vennie, hogy ártatlan és sajnálkozó
képet vágva tudja közölni Ofival:

- Újból megtörtént.
Nagyapó bólogatott, pipájával pöfékelve.

- Sűrű fingnak szarás a vége – közben csak ennyit mondott.
Ofi restelkedő képet vágott - büszke lehetett rá, hogy a szegény jó befosott Gáspát a hitvese -, míg Fáni néninek már a nagy hasa rázkódott a hahotától.
Boglyas odafutott Lacikához, akivel aztán jókorát viháncoltak. Gáspárnak a saját böszmeségének
köszönhetően – no meg persze az ő jóvoltukból - így sikerült hát a bablevestől meg a kelbimbótól beszarnia.
A kemping vendégei jót mulattak az eseten, talán csak a kis helyi mosodában dolgozó nénik voltak
valamelyest bosszúsak – mert hát ők ugye részesültek a nevezetes eset eredményeképp egy kis plusz
munkában is.