Ripők kalandok

Jódli-zizik

Január közepe táján, egy hideg, ködös napon egy turistacsoport indult Magyarországról Tirolba, egy kis
hegyi faluba; kihasználták a viszonylag olcsó, kedvező utazási feltételeket és a jó ár-érték arányt, ami
ezzel a lehetőséggel járt. Az utasok közül többen még nem is jártak Ausztria messzebb tájain. Kázmér örült,
hogy végre megszállhat és szórakozhat pár napot egy igazi kis osztrák hotelban; kíváncsi volt már, arrafelé
hogyan és mit főznek. Egyet biztosan tudott: jól meg fogja ott tömni a bendőjét. A Gáspárt jóformán a
jegyese, Ofélia zavarta el Kázmérral; szüksége volt már pár nap nyugalomra és csendre. Boglyas is
kifejezetten örült, hogy – ha legalább egy kis ideig is – nem kell folyton-folyvást hallgatnia Gáspár
mormogását és hőbörgését.
A szálloda nagyon takaros és kellemes hangulatú volt. A hegyes-völgyes vidéket vastag hótakaró borította,
számos lehetőséget nyújtva ezzel a téli sportok kedvelőinek. A vendégeknek alkalma nyílt arra is, hogy a
síelést egy gyakorlópályán kipróbálhassák. A Gáspár – mint általában minden sporttól vagy bármi olyan
testmozgástól, ami egy kis erőfeszítést igényel – nem kért ebből; Kázmér viszont eleinte benne volt ebben is,
ám nem igazán ment neki; inkább hóembert épített.
- Nézd Gáspi, milyen szép hóembert csináltam! - mondta társának.
- Igazán ocsmány hóember, már elnézést – válaszolta Gáspár.
Néhány közelben álló asszony is odament hozzájuk, hogy szemügyre vegyék Kázmér művét.
- Hát valóban, kedves Kázmér – szólt az egyik idős hölgy – már ne haragudjon, de ennek aztán tényleg
semmi emberi formája nincsen; még majom formája sincsen.
- Igazán kár hogy nem tetszik, pedig amúgy ezt a Gáspiról mintáztam – válaszolta Kázmér, majd hozzátette:
- Tetszik tudni, ő jó barátom. Ő a legjobb barátom.
- Ja, akkor viszont meg kell hogy gratuláljak Önnek, őrá tényleg kifejezetten hasonlít – kuncogott a néni.
A közel állók ezt hallva a hasukat fogták a röhögéstől.
- Kabbe – böfögte oda ingerülten Gáspár, aki sértődöttségében még egy idős hölggyel sem restellett így
beszélni.
- Jól van Gáspi, ne legyél ilyen feldúlt, gondolj inkább a jó barátságunkra és arra hogy este milyen finom
vacsora és mekkora buli vár ránk a hotelban - próbálta megbékíteni Kázmér a felpaprikázott, morcos
Gáspárt.
Hamarosan este borult a tájra; láthatóvá váltak a környező házak, épületek, vendéglátó egységek
szemet gyönyörködtető, elbűvölő fényei. A szállodában a magyar turisták is elkezdtek szállingózni a nagy
fényes ebédlőbe az asztalokhoz; jókedvűen tapasztalták, hogy az étterem szakácsai remekül főznek. Csak
Gáspárnak volt megint egy kis malőrje a WC -re menet; szűk kis folyosó vezetett az ebédlőből a férfi és a női
mellékhelyiség elágazásához, az udvariatlan Gáspár pedig nem akart egy fiatal magyar anyukát és az
óvodás kislányát előre engedni. Nem is csoda, hogy megint pácba keveredett!
- Igazán nem is értem, hogy lehet valaki ilyen neveletlen, faragatlan tuskó! Ehhez azért tényleg pofa kell! -
méltatlankodott a hölgyemény.
- Jól van nyugi má', kuss legy má' – kaffantotta oda nyersen neki a durcás Gáspár.
- Hogy beszélsz a mamával, te barbárökör?! Nesze! - kiáltotta a pöttöm, ám annál tűzről pattantabb kislány,
majd jól sípcsonton rúgta a Gáspárt. No, az fel is vonyított fájdalmában. - Űűűűűűűűhühühűűűű! - szűkölés
közben pedig felemelt lábán a megtisztelt sípcsontját fogva, féllábon ugrándozott.
Egy magyar úr, aki szemtanúja volt a jelenetnek, csak úgy fuldoklott a visszatartott röhögéstől.
Még a Gáspár előtt visszaért az ebédlőbe, odament a Kázmérhoz, majd viccesen így adta neki elő a
történetet:
- Te, annak az elvált, egyedülálló anyukának, akinek van az a szőke kislánya, valami kimondhatatlanul bejön
a haverod! A mellékhelyiség előtt váltottak pár szót egymással, és már most látszik hogy ebből óriási
szerelem lesz!
Kázmér persze nem ismerte fel ebben a beszédben az iróniát.
- Hát, igazán nem tudom megérteni azokat a nőket, akik egyáltalán szóba állnak a Gáspárral; könyörgöm,
hogy néz már ki?! - nyilatkozott szárazon a kedves legjobb barátjáról.
Nemsokára következett az este fénypontja: tiroli népviseletbe öltözött nők és férfiak
táncelőadását láthatták a vendégek, valamint megengedett volt számukra a korlátlan sörfogyasztás is. A
hangulat fergetegessé vált. A harmónika muzsikája és a jellegzetes tánc igazán tetszett mindenkinek.
A fellépésben szerepet játszott a német nyelvterületű országok népies éneklésmódja, a jódlizás is.
A közönség tagjai már jó pár korsó sört megittak. Így nekik is kedvük támadt jódlizni.
Kázmér még sosem hallott ilyet, hát megkérdezte egyik magyar társától, mi ez és hogyan kell.
- Ez kérlek szépen, jódlizás. Mindjárt megkísérlem neked is megtanítani, hogyan kell.
Kisvártatva már Kázmér is tudott úgy-ahogy jódlizni. A sör már kissé a fejébe szállt.
Ezt gondolta magában:
„Hát ez eszméletlenül jó, zenészként ilyet kell csinálnom! Ha ezt belevegyítem az én régi együttesem, a
Szürke Hétköznapok számaiba, az csuda klasszul fog hangzani! Azonnal felfigyel ránk mindenki, holtbiztos a
világsiker! Ki is próbálom rögtön, milyen lenne! Keresünk egy helyet, ahol eléneklek néhány dalt és közben
jódlizok.”
A parti úgyis a vége felé közeledett. Kázmér meleg ruhába bújt, majd magával vonszolta Gáspárt is a
szállodától nem messze, egy kissé magasabb területre. Az égen már ragyogtak a csillagok, velük szemben
leláttak egy völgyre, valamivel távolabb pedig egy ragyogó hóval borított hegy világított fehéren az
éjszakában. Kázmér rázendített. Éneklés közben folyamatosan magabiztosabb lett, egyre harsányabban
dajdajozta a Szürke Hétköznapok számok jódliasított változatait, majd idővel minél erőteljesebben és
hangosabban jódlizott. Mivel Gáspár is egy kicsit be volt rúgva, még ő is remélte, hogy annyi üres év után
végre újra fotózhat majd koncerteket.
Ám víg kedélyük nem tartott sokáig. A velük szemben levő hegyoldalon a hóréteg egyszer csak megroskadt,
és csúszni kezdett lefelé; majdnem a gatyájukba csináltak, mikor látták, hogy mindez egyre intenzívebben és
kiterjedtebben, fokozódó gyorsasággal történik.
Kázmér jódlizása lavinát idézett elő. Úgy megijedtek, hogy tüstént nyakukba szedték a lábukat mindketten,
vonyítva loholtak tova; mentették a valagukat. A szállodába visszaérve aztán persze úgy meghúzták ott
magukat, mint szar a fűben.
Nem sokkal később a helyi újságok, a televízió és a rádió be is számoltak a jelenségről; közölték, hogy
szerencsére lakatlan területen történt a hósuvadás, így személyi sérülés sem történt. Megemlítették azt is,
hogy a szóban forgó területen való igaz, hogy a hótakaró kissé gyenge kötésű volt, ami valamelyest instabil;
viszont korábbi tapasztalatok és becslések alapján az efféle helyen ilyen gigászi méretű lavinára egyszerűen
nem lehet számítani, így még a legkomolyabb szakértők is értetlenkedve tanakodtak azon, hogy ezt a
jelenséget vajon mi a ménkű idézhette elő.
A régi, igencsak szűk körben ismert ripőkfalvai rockegyüttes, a Szürke Hétköznapok - ha ekkor bár a kedves
frontember és a jó fotós közös, egyhangú döntése végett örök időkre teljesen ismeretlenül is – azóta sem
„robbantott” nagyobbat széles e világba; aki nem hiszi, járjon utána.