Ripők kalandok

Fáj -e a szuri?

A ház udvarán, a fa árnyékában pihengetett a két macska, halkan dorombolva. Csak kissé hosszabb idő után tűnt fel nekik a közelükben idegesen sétálgató és sürgő-forgó Boglyas.

- Hát te meg miért vagy ilyen nyugtalan, cimbora? - kérdezték tőle.

- Holnap a gazdáim elvisznek az állatorvoshoz, hogy kutyaoltást adjon. Eddig még sosem fájt, de félek, hogy ennek ellenére valamiért most mégis nagyon fog fájni - ismerte el megsüvegelendő őszinteséggel Boglyas.

- Majd valahogy csak túl fogod élni, mi szorítani fogunk neked – válaszolták a macskák együttérzően.

- Köszönöm, ennek örülök. Nem jönnétek el ti is velünk? Talán úgy könnyebben ki fogom bírni, ha ti is ott lesztek és közben bátorítotok!

- Hát, elmehetünk, de csak akkor, ha az állatdoki minket még csak meg sem fog vizsgálni, hozzánk se fog nyúlni!

- Rendben, ezt majd meg is beszéljük a gazdáinkkal.

Úgy is lett. Boglyas nagy kalandjára a macskák is elkéredzkedtek. Mikor odamentek a gazdaasszonyhoz, az éppen a Gáspárral nézegette a házasságkötésükről készült, Facebook -ra kiposztolt fényképet, melyre temérdek komment érkezett. Jó néhányan gratuláltak meg nekik és kívántak sok boldogságot. Ofélia ismerősei között volt egy púpos, ragyás nyanya is, aki mosónőként dolgozott egy pucerájban, és aki Ofihoz hasonlóan szintén diszmorfofíliás volt; épp tegnap hágatta meg magát egy szellemileg visszamaradott, x-lábú, pókhasú, krumpliorrú kancsal illetővel. Visszagondolt rá, mennyire mennyei is volt baszni egyet a bandzsival, aztán kicsit elmerengett a Facebook -os poszton. Milyen pompás lehet Ofinak együtt élni ezzel a csúf, elbaszott félnótás kannal, milyen klassz lehet asszonyoskodni is felette! Ő ezt írta a kép alá:

- Jó a pasi!

Ofi meghallgatta a háziállatokat, és így szólt a macskákhoz:

 - Ott akartok ti is lenni és lélekben vigyázni a kutyapajtásotokra? De aranyosan vagytok! - mondta nevetve a fiatal asszonyság.

- A lényeg, hogy az állatorvosnál ez a szabály vonatkozzon rájuk: ül, fekszik, nyugszik, kulturáltan szórakozik és viselkedik – tette hozzá dörmögve Gáspár.

Másnap útra is keltek. Kedves öregember volt az állatorvos. Ügyesen és pillanatok alatt beadta az injekciót Boglyasnak. Az jóformán meg sem érezte a szurit.

- Hát, ez még annyira sem fájt, mint egy szúnyogcsípés – mondta megnyugodva Boglyas.

Az állatorvos mosolygott. Mindkét macska odament Boglyashoz, és mancsukkal pacsit adtak neki.

Boglyas még ajándékot is kapott azért, amiért ilyen bátor volt; egy játékot, ami nem volt más mint egy piros színű, fehér pöttyös kis gumilaszti.

Az eset után pár héttel a Gáspár elment valami ügyét rendezni. Ofi így szólt hozzá, mikor az éppen kilépett az ajtón a házból:

- Kicsit hűvösebb az idő és a szél is fúj, ennél melegebb ruhát vegyél!

- Jól van, nyugi má', jó lesz ez is – válaszolta vissza csak úgy foghegyről Gáspár.

Szokásához híven most sem hallgatott a jó tanácsra, hát az eredmény sem maradt el: összeszedett egy megfázást. Prüszkölt, valamelyest be is náthásodott, meg be is rekedt; olyan hangja volt, amilyet a macskák hallattak ki magukból a bagzási időszakban.

Hiába nyafogott, hiába makacskodott, Ofélia erélyesen és ellentmondást nem tűrően rászólt – ennek köszönhetően most is sikerült megjuhászítania a Gáspárt -, aztán el is elcipelte a rendelőbe megvizsgáltatni. Az állatok ezúttal is velük tartottak, csak éppen a rendelőbe nem léphettek be – nekik kint kellett várakozniuk, míg a gazdáik bent voltak. Remélték azért, hogy Gáspár valahogy majdcsak túléli ezt a dolgot, és még jó sokáig fog élni – bár ha ebbe kicsit jobban belegondoltak, már kész csodának vélték azt is, hogy egyáltalán idáig életben maradt, amilyen szerencsétlen balfasz volt.

A Gáspár már jó előre be volt szarva. Emlékezett, mikor utoljára beteg volt és itt jártak. Akkor felírtak neki egy kanalas orvosságot, aminek az ízét valami elképesztően förtelmesnek találta.

Aznap éjszaka annyira rosszat álmodott, hogy a mai napig emlékszik rá. Ez történt az álmában:

Egy hatalmas tűzhányó belsejében, egy kiszögellésen állt. A vulkán épp kitörni készült.

Kimászni onnan még egy erős, energikus embernek is lehetetlen lett volna, nemhogy egy olyan nyüzüge, tápos nyámnyila fasznak mint ő. A forró, izzó láva egyre emelkedett fenyegetően; közeledett a Gáspár végzete. Ám egyszer csak váratlanul ott termett János, aki valami csoda folytán valami szuperhőshöz hasonlóan tudott teleportálni. Sőt, nemcsak magát, hanem másokat is; csak egyet csettintett, és máris egy békés, napsütötte kis tisztáson találták magukat. A fák leveleit enyhe szellő mozgatta, kis madarak csicseregtek. Az előbbi iszonyatos, horrorisztikus hely után milyen szép, idilli és biztonságos volt mindez, meg is nyugodott azon nyomban a Gáspár! Ám ekkor János hirtelen lebaszott neki egy jókora tockost.

- Űűűűűűűűűű! Ezt meg miért kaptam? - vonyította a szegény jó megfenyített Gáspár, kezét az égő nyakára kapva.

- Azért kaptad Gáspi, mert amikor odateleportáltam a vulkánba megmenteni és megláttál, ezt gondoltad magadban: „Hát ez a fasz meg mit keres itt?” Elárulom, hogy a teleportálás mellett az a másik új szuperképességem, hogy betűre pontosan tudok gondolatot olvasni is. És mit kell hogy az elmédben halljak, már megint elküldtél a picsába? (Csatt! „Űűűűűűűűűű!”)

Hát egy ilyen álom után persze, hogy ismét csak kifejezetten kelletlenül jött el a rendelőbe.

Egy 150 kilós nővér fogadta őket, aki így szólt a Gáspárhoz:

- Jaj, hát itt van a kis beteg! (Közben bizalmaskodva meghúzogatta a Gáspár szakállát, hullott is a korpa.) Nem kell félni, hamarosan meggyógyul, ha adok egy ilyen nyavalya ellen különösen hatásos szurit! Csak feküdjön fel arra az ágyra és szabadítsa ki a tomport a bugyogóból!

Kint, a rendelő ablaka alatt Boglyas és a két macska végig ott füleltek, és mindent hallottak.

- Kapni fog egy szúrást a fingójába! Máskor állandóan jampizik, de most kíváncsi vagyok, ezt hogy fogja viselni! - kuncogott Boglyas. Aztán megint a nővér hangját hallották:

- Nem kell félni Gáspi bácsi, ez még a legpuhányabb, legtáposabb egyéneknek sem szokott fájni, még csak meg sem érzik ők sem!

Néhány pillanat múlva már hangzott is a Gáspár panaszos, harsány szűkölése:

- Űűű! Űűű! Űűűhühühühűűűűű!

- Még jó, hogy te sokkal merészebb és hősiesebb vagy, mint az a balfasz gazdád – mondta nevetve az egyik macska Boglyasnak, majd mancsával jókora pacsit adott először neki, aztán a társának.

Úgy rémlett, hogy az égről mintha még a napocska is lekacsintott volna rájuk ekkor.