Ripők kalandok

Esthajnalhorror

Csendes, meleg nyári este volt. Egy késő óráig elnyúlt találkozás után sétáltam a buszpályaudvar felé.
Felettem már ragyogott a Hold és a csillagok fénye. Nyugodt voltam, a szám fülig ért. Még hallottam a
fülemben a benzinkúton dolgozó, volt kolléganőm vidám kacagását, és éreztem az arcomon a búcsúpusziját.
Ám egyszer csak különös lármára lettem figyelmes. Aztán hirtelen csak úgy a semmiből elém ugrott két alak.
Tetőtől-talpig sárga színű csirkemaskarába voltak öltözve; olyanba, amelyben egyes éttermek leginkább
balek dolgozói szórólapokat osztogatnak az utcán, így reklámozva az adott helyet. De ők bizony nem
szórólapot akartak nekem adni, sem étterembe csábítani! Olyan hangot hallattak ki magukból, mint aminőt a
kiéhezett, vadászni induló sakál a sivatagban, meg olyan felbődülésre emlékeztetőt, mint amilyet kafferbivaly
szenved ki magából a kancatehén meghágása közben.
Kezeikkel - vagy aktuális esetben inkább mondhatjuk, csirkeszárnyaikkal - támadó jellegű, raptorkodó
mozgással közeledtek felém, valamint mindkettőnél volt egy-egy vécepumpa, amivel raptorkodásuk közben
szélesen hadonásztak.
- Elmebeteg, félkegyelmű idióták! - kiáltottam megriadva. Majd nosza! Futásnak eredtem. Némileg sikerült
lehagynom őket, de mikor visszanéztem, láttam: nyomomban vannak még. Gyorsan mobiltelefonom után
nyúltam, és már hívtam is a rendőrséget.
Kisvártatva meg is jelent három rendőr; egy férfi és két nő. Az úr komoly őrmester volt, magas, nagybajuszú,
és olyan fegyelmezetten állt mint a cövek. Jelenlétében úgy rémlett, még az amúgy is abszolút stabil,
betonbon készült, mereven az ég felé álló villanyoszlopok is vigyázva állnak.
- Na, mi a probléma? - kérdezte, megpödörve bajszát.
Gyorsan elhadartam neki, mit is láttam.
- No, majd körülnézünk! Az egyik kolléganőm majd elkíséri a buszhoz, hogy nyugodtam fel tudjon szállni.
Az utolsóval megy, a 22:35 -össel? Jó. Ahogy látom, már csak negyed óra. Mi meg szépen előkerítjük
és elkapjuk azt a két elmeroggyant, abnormális kretént. Gyerünk! - Autóba szállt, miután gumibotját
jól megsuhogtatta. A rendőrnő kedvesen elkísért a buszhoz, majd megvárta, míg az elindul velem.
Másnap, ahogy felébredtem, megszólalt a mobilom.
Az őrmester volt az.
- Na, sikerült kézre kerítenünk az a két flúgos ökröt, megvan a személyazonosságuk is.
A csirkejelmezt és a vécepumpákat elkoboztuk tőlük. A hátsójuk, valószínűsítem, még mindig
sajog a gumibottól. Jól megtáncoltattam őket vele, igazi csirketánc volt. Már mind a
kettő a kórház pszichiátriai osztályán van, ágyhoz kötözve, felpeckelt szájjal.
Ha kívánja, akár meg is látogathatja őket még ma.
Megkérdeztem, hogy konkrétan kikhez is van "szerencsém" abban a két elmeháborodott balfaszban.
Mikor válasz kaptam, ismét úgy fülig ért a szám, mint mikor elköszöntem a benzinkutas
volt kolléganőmtől. Végre móresre taníthatom azt a két pöcsfejet, réges-rég megérdemlik már.
Buszra szálltam, és sétáltam is fel a pszichiátriára nyomban.
Az egyik kórteremben szerencsétlen Alvin feküdt gyámoltalanul az egyik ágyhoz kötözve.
Még jól emlékeztem arra, mikor egyszer durcás kispisis módjára megsértődött rám - mindig is
infantilis személyiségzavarban szenvedett szegény - és a fejemhez vágta, hogy ha állami
kórházba is kerülne, amit egyébként mindenképp kiküszöbölni kíván, én biztosan nem látogathatnám
meg, mert többet látni sem akar! Oá! Oá! Mint egy csecsemő óbégatása,
komolyan. És most erre mégis sor kerül. Milyen fura tud lenni az élet, ugye?
Télapói mosollyal az arcomon odaléptem hozzá, majd kezemet rátettem a bőrkopasz kobakjára.
- Hát itt vagy Alvinkám? A lehető legalkalmasabb helyen, mondhatom. Ezúttal ide vezetett az idiotizmusod.
Megismerlek ám még a
tar fejedről! Olyan, mint egy korcsolyapálya! - majd kirobbant belőlem a hatalmas nevetés. Nagyot
kacagva vonultam ki a kórteremből.
A szomszédos szobában a Gáspárt kötözték az ágyhoz. A kórteremben volt még egy
legalább 150 kilós nővér is. Épp egy kalitkát helyezett az ággyal szemben levő asztalra,
melyben egy papagáj csücsült.
- Kezitcsókolom!! - rikácsolta a papagáj felém fordulva, mikor beléptem.
Mosolyogva integettem neki.
- Milyen aranyos! - fordultam a nővérhez.
- Az bizony! Szorgalmazzuk már régóta, hogy több állatot is hozhassunk az elmeosztályra,
hisz örömére szolgálnak mind a személyzetnek, mind az ápoltaknak! Csak hát tudja, a higiénia..
Szigorúak az előírások, amik erre vonatkoznak. A higiénia..
- Higiénia, higiénia! - cserregte a papagáj, egyúttal a nővér szavait is nyomatékosítva.
- Hoztam egy kis meglepetést zavart elméjű barátunknak! - biccentettem a Gáspár felé.
- Tudja, imádja, ha lefekvés előtt esti mese gyanánt valaki felolvas neki egy novellát! Ha
szépen megkérem, ezt ma megtenné Ön neki? Kinyomtattam egy kedves kis történetet, amit
még nem ismer, és elhoztam. Ez lenne az - majd átadtam a nővérnek a papirost.
- Rendben, nagyon szívesen. Maga egy rendkívül figyelmes ember! - jegyezte meg az ápolónő.
- Igen, tudom, tudom én azt! - válaszoltam, alig leplezve ravasz mosolyomat az arcomon.
Este aztán be is ment a Gáspárhoz a nővér, kezében a papírral. Feltette
olvasószemüvegét.
- Lássuk csak akkor a kedves kis sztorit! Címe: Mókás mese.
Majd végigolvasta. Miután befejezte, rövid ideig halálos csendbe borult a kórterem.
Aztán a Gáspár a szájpecken keresztül valami halk, dühös, kaffantó nyüszítést préselt
ki magából. Majd ismét nagy csend következett.
Aztán megszólalt a papagáj:
- Nagyon szép mese volt! Pityukának tetszett!
Hetek múlva ismét meglátogattam a benzinkúton a régi, kedvenc munkatársnőmet.
Hát mi történt már megint hazafelé menet?! Ismét találkoztam a két félnótással.
Időközben kiszabadultak az elmeosztályról, meg persze
bosszúszomjasak lettek a kórházi látogatóakcióm miatt!
Még dühösebben raptorkodtak mint a múltkor, még eszeveszettebben hadonásztak
felém a vécepumpával. Volt náluk egy mobiltelefon is, amelyen egy zeneszámot
üvöltettek. Mégpedig ezt:

https://www.youtube.com/watch?v=i6CY_5kiiQU

Ám én tanultam a múltkori esetből. Nem is voltam rest; gázspray elő,
megcéloztam a maskarájukon a kivágott szemrésüket, és jól szembefújtam őket!
Öklendezett is a két ütődött. Gyorsan kikaptam mindkettő kezéből a vécepumpát,
és azokkal aztán jól eldádáztam őket. Csak úgy vonyítottak. Inukba szállt
már minden raptorbátorságuk. Fetrengtek a porban.
Aztán gyorsan lekaptam a
csirkemaskarájuk fej részét, gázspray újra elő, jó adagot fújtam a pofájukba.
Eszméletüket vesztették. Mikor magukhoz tértek, egy elhagyatott raktárhelyiségben
találták magukat, ahol egymástól körülbelül két méterre nyakig be voltak ásva a földbe,
csak a fejük látszott ki. A pofájukat is jól betömködtem a raktár közelében nőtt
különféle gyomnövényekkel.
A hideg, határozott hangom törte meg a csendet:
- Két dolgot is rohadtul benéztetek. Az egyik az, hogy egyáltalán velem
akartatok ujjat húzni. Meg is volt az eredménye a múltkor, íme az eredmény most.
A másik: itt ez a mobiltelefon, amiről ezt a zenét bömböltettétek.
Azt hittétek, végre valaki szorgalmazza a mentalitásotokat és a másokkal
való minősíthetetlen viselkedéseteket, a fajtátok mellett áll, és még himnuszt is gyárt
nektek, amitől már tényleg kibaszott menőnek érezhetitek magatokat.
Nos, nem így van. Látszik, milyen segghülyék vagytok, és nem esett
le nektek Puzsér Robi munkásságának a lényege. Ő pont hogy a műveltség,
a kulturáltság és az igényesség fontosságára fektet hangsúlyt, és
pont az ellen a mélyigénytelen primitívség ellen harcol, ami ti megtestesítetek.
Legalább olyan szánalmas és lesajnálandó balfaszoknak tart titeket, mint én
vagy bármely más jóérzésű ember. Ez a szám nem más, mint egyfajta görbe tükör.
Remélem most már leesett, hogy a tudatlanságotok miatt mekkora hülyét sikerült
csinálnotok magatokból már megint. De szerintem inkább hallgassatok valami mást, amin kicsit talán
elgondolkodtok, és nem raptorkodtok többet sem ellenem, sem a tisztességes, kulturált
viselkedés ellen. Igaz, kutyából nem igen lesz szalonna, idióták nehezen tanulnak
bármiből is, de én mindenesetre megpróbálom. Ettől talán majd jó útra tértek.
Azzal felmentem a telefon Youtube -jára,
teljes hangerőre állítottam annak mind a videólejátszóját, mind a készüléket, és mielőtt
otthagytam őket az elhagyatott épületben, nyakig a földbe ásva, betömött pofával, végtelen
lejátszásra kapcsolva ezt a zenét hívtam elő:

https://www.youtube.com/watch?v=x3-Fv9SA-Bg

Miután hazaértem, vártam jó pár órát, majd felhívtam a Nándort.
Elmeséltem neki töviről-hegyire mi történt.
- Szerintem most már menj oda ahhoz az épülethez, és ásd ki azt a két
istenbarmát, azt a csirkemaskarában esti horrort rendező raptor-rambó-kommandó-duót.
Cserébe meghívlak majd egy pizzára. Nekem semmi kedvem oda
visszamenni. De gondolom azért segíteni akarsz nekik annak tudatában, hogy
most azért bűnhődnek rendesen.
- Igen, de remélem ez most nem valami idétlen poénod lesz pont az éjszaka
közepén! - válaszolta Nándor. De azért autóba ült. Mikor messzebbről meglátta
a raktárépületet, megállt és lehúzta az ablakot. Még mindig nem tudta elhinni az
egész históriát. Aztán hirtelen ráeszmélt, hogy a tücskök ciripelésén kívül hall
még valami messzebbről jövő, más zenebonát is. Hegyezte a fülét, és hamarosan ki tudta
venni a dallamát és a szövegét is:
- A szíved a tied, hát vigyázz hogy mit csinálsz, ne hagyd hogy az ördög
csinálja a galibát, a szíved a tied, hát vigyázz hogy mit csinálsz, ne
hagyd hogy az ördög csinálja a galibát!
Nándor ekkor sóhajtott egyet, majd megindult az épület felé, akár egy
búsképű lovag, hogy az ásót izmos kezébe vehesse.