A város népszerű kis társasjátékbárja mellett nemrég egy apró cirkuszt is létesítettek.
Műsora egyedülálló, idővel világszámra számítanak. Már várják a nagyérdemű publikumot, kicsiket és
nagyokat egyaránt.
Ma este is lesz előadás; úgy jó fél órával a műsor kezdete előtt épp egy jól megtermett, behemót apuka és
kislánya tart a cirkusz épületéhez. Már kíváncsian várják a produkciót, amikor a keservesen pityergő Gáspárt
találják a létesítmény előtt.

- Miért rí ez a szegény pára? - teszi fel a kérdést az apuka egy alacsony, ám izmos, szemüveges és sötét
hajú illetőhöz, mire az enyhe beszédhibával, de azért érthetően így válaszolt:

- A műsor egyik szervezője, a János bácsi megfenyítette, mert nem akarta felhúzni a bohócsipkáját.
Múlt hónapban megszökött az elmegyógyból, amit ráhagytak – ám egy olyan terápiára kötelezték, hogy itt,
ebben a cirkuszban kell dolgoznia. A felesége is ráparancsolt. Ma este én is fel fogok lépni, én súlyokat
fogok emelni. Szoktak nevezni a világ legerősebb kacsájának is, mert állítólag kicsit hasonlítok egy kacsára,
ám én nem szeretem, hogyha csúfolnak. Be fogok öltözni egy hatalmas hód jelmezbe is, hogy a gyerekeket
szórakoztassam. Én Zakariás bácsi vagyok – mutatkozott be, majd bemutatta a Gáspárt is.

- Látod kislányom, a múltkor megnéztük a tévében a „Keménykalap és krumpliorr” -t; azóta folyton azt
kérdezgetted, mikor megyünk már el a cirkuszba megnézni Bandzsa maharadzsát, az indiai csodafakírt.
Még most idejövet is öt percenként ezt emlegetted. Látod, ha Bandzsa maharadzsát ma nem is láthatod,
azért helyette megnézheted a Gáspi bohócot – nevetett az úriember.
Ekkor megjelent Fáni néni és Nagyapó, aki szintén a mai fellépést jöttek megtekinteni.
Pont hallották a beszélgetést is.

- Bizony, ígérd csak meg szépen hogy jól viseled magad, biztos nem csak úgy heccből találták ki neked ezt a
cirkuszterápiát! Itt nem lehet ám csak úgy büntetlenül komázni a fegyelemmel és az illemmel! Ha továbbra is komiszkodsz, lehet, hogy még a Bojtorján Vendégházba is elküldenek
házifogyatékosnak! Bizony-bizony, sűrű fingnak szarás a vége – szólt Nagyapó.

Emlékezetes eset volt az is, mikor a Gáspárékhoz két kislány érkezett, hogy a megbeszéltek szerint,
megbízásból elvigyék a cirkuszba. Gáspár akkor menekülőre fogta a dolgot, de a kislányok üldözőbe vették.
Egy ideig kergetőztek az udvaron, míg a hanyatt-homlok menekülő Gáspár végül megpróbált bekúszni jó gyorsan a
kutyaólba. Oda aztán sikerült is beszorulnia, már csak a kint maradt lábaival hadonászott. Ekkor jelent meg
Ofi, aki kijelentette, hogy mennie kell, mese nincs; diktum, faktum, punktum!

Az épületből ekkor kijött levegőzni Kázmér és Bertold.

- Hát ők mit fognak csinálni? - kérdezte a kislány.
Kázmér válaszolt:

- Mi zenészek vagyunk. Régebben volt is egy együttesünk a városban, Szürke Hétköznapoknak hívták. Én
voltam az énekes. Örülök, hogy most újra eldalolhatom a régi számainkat, ráadásul a jódliasított
változataikat. Tetszik tudni, régebben volt egy ausztriai kirándulásunk, ahol időközben jódlizni is
megtanultam – mesélte Kázmér, arcán buzgó lelkesedéssel.

- Egyszer talán mégis világhírű rocksztár lehetek – tette hozzá bizakodó tekintettel.
Szívtak egy kis friss levegőt, ezt követően pedig bevonultak tovább készülődni a fellépésre.

- Na, ma este aztán tényleg szakadni fogok a röhögéstől – vihorászott a nagy gézengúz hírében álló Lacika,
aki szintén megérkezett a nagybátyjával, Tódorral együtt.

- Igen Laci, szórakozni jöttünk, de csak kulturáltan, csak kulturáltan – tette hozzá fontoskodva Tódor.

- Én remélem, valami szép muzsikát fognak játszani. A másik zenészről amúgy nem is tudtam, hogy zenész.
De hát csak csinálja. Még emlékszem rá gyerekkorából is, mikor az anyukája elvitte az egyik nyári szünet
elején először urológushoz, aztán pszichológushoz. A mamája akkor adminisztrátor volt ott a kórházban, míg
én másodállású takarítónő, egy csapatban a Púpos Bözsivel meg a Fogatlan Rozival. Emlékszem, a
sógorom meg épp akkor tevékenykedett az állatkertben elefántszar takarítóként. De azért a Bertoldné biztos
jó nevelést adott a fiának, kicsit szigorú is volt, nem nyalta ám ki a valagát! Ember is lett ám végül belőle a
maga balfasz módján! Jó emlékezetes marad az eset,
mikor jöttek a kórházba! Szegény lurkó, jól megmogyorózták ám akkor a monyait! - sipította Fáni néni jó
hangosan, kellőképp átérezve most is amit mondott.

- Lehet, hogy azért az arra a terápiás paprikajancsira is ráfért volna a dilidoki még akkor iskolásként, aki
szintén itt van és aki faszon rúgta ezt a másikat – tette hozzá Nagyapó, majd szavait még így toldotta meg:

- Hej, annak abba a korpás hajkoronájába, abba a Pumukli-sörényébe is hogy beledobálták párszor a kis
rúgókat abban a valaha volt gyárban a diákmunkán!
Csakhamar megérkezett az emlegetett szamár felesége is: Ofélia érkezett Boglyassal.
A vörösen izzó nap már majdnem lement; nyugodt, tücsökciripelős nyári este vette rövidesen kezdetét.
Nemsokára egy kis fából készült asztalra lettek figyelmesek – teteje is volt abból a célból, hogy védje a
rápakolt portékákat eső alkalmával -, amire most számos egyforma füzet volt elhelyezve. A cirkusz
vendégeinek rakták ki őket. A kis asztalra volt ragasztva egy cédula is, melyen ez állt: „Ingyen elvihető.”
Kíváncsian leemelték az egyik füzetet. Tréfás és tanulságos novellákat tartalmazó iromány volt az, címe
pedig ez volt: „Ripők kalandok.”
Mindnyájan eltettek egy-egy példányt, majd beballagtak az épületbe, hogy megcsodálhassák a mai esti
műsort.
- Cirkusz az egész világ – mondta még Nagyapó.