Ripők kalandok
Mókás mese II
Verőfényes őszi napsugár sütött le a külvárosi erdős-mezős részen valami rozoga fészerkezdeményre; bár a
nap már nem tűzött olyan erősen, jóval rövidebbek voltak a nappalok is mint hetekkel korábban, de a
vénasszonyok nyara azért még éreztette kellemes, idilli mivoltát.
A telek közepén állt széles mosollyal Kázmér; büszkén legeltette szemeit „birodalmán”, fejével elégedetten
bólintgatva. Gondolataiban miután jó sokáig dicsérte magát szuper ötletéért és okos döntéséért, miszerint
milyen fantasztikus projektbe is vágott itteni építkezésével, végül a mai estére emlékeztette magát:
- Ma csapunk a haverokkal egy görbe estét. Lesz tábortűz és bográcsozás. Hej, de jót fogunk bulizni! Ezek
a kedves cimborák biztosan hálásak lesznek nekem a jó mókáért, amit ma biztosítok nekik ezen a szép,
nyugodt helyen! Cserébe segíteni fognak nekem az itteni következő feladatban, biztosra vehetem;
hamarosan fel akarom építeni az ólat a tyúkoknak. Először a tetőzetet építjük meg, utána a cimbik egy része
felemeli és tartja azt, míg én pár másik emberrel gyorsan aláfalazom! Hej, hiába no ősz van már, sűrűn esik
az eső; ezért is jobb ha a tetővel kezdünk, azt majd jó gyorsan összetákoljuk; és ha eső veszélye fenn is áll,
így nem ázik meg senki. Sem akik a tetőt tartják, sem akik addig belülről falazzuk – bölcselkedett magában
Kázmér, fülig érő szájjal bazsalyogva, két tenyerét jól összedörzsölgetve.
Hamarosan be is esteledett. Megérkeztek a vendégek: Nándor, Miska, Vidor, Bertold, valamint Gáspár a
kutyája, Boglyas kíséretében.
Kázmér meg elhozta kislányait: Nellit és Lilit.
Sürögtek-forogtak, megtették az előkészületeket; közben ittak egy-két pohár kólát. Nemsokára végeztek is a
munkálatokkal és a főzéssel, eljött végre a jól megérdemelt, zavartalan pihenés és szórakozás ideje: a
kellemes szürkületi melegben a némi megkezdett üdítő mellett csalogatva várták őket a tűz körül elhelyezett
székek, néhány üveg finom sör, bor, pálinka és whisky, no meg az azóta elkészült nagy bogrács babgulyás
is. El is fáradtak már, szívesen leültek volna, Kázmér azonban így szólt:
- Mielőtt nekilátunk, Nelli és Lili még szeretné elmondani azt a verset, amit nem régen tanultak.
Utána pedig mi felnőttek jó hosszasan meg is tapsoljuk őket! Na hadd halljuk, lányok!
Azok kórusban rá is zendítettek:
„Ilyen az élet dédikém, óvodás lettem én idén,
Kora reggel már kelni kell, anyuci macival ébreszt fel, hej!”
A kedves vendégek végül nagy sokára, viszkető tenyérrel foglaltak helyet; már-már azt hitték, hogy a
büszkén hahotázó, közben folyamatosan egyikük-másikuk arcába néző és kacsintgató Kázmér reggelig már
abba sem akarja hagyni a tapsolást.
Váltottak néhány szót, sörözgettek, borozgattak, aztán persze előkerültek a feles poharak is. Kiöntötték az
első pálinkákat; beiktattak egy kis alkoholfogyasztást az étkezés előtt, hiszen a pia növeli az ember étvágyát;
jobban esik utána az evés.
Ám egyszer csak ugatva három csúnya, korcs kutya termett Kázmér telkén. Kiszimatolták a babgulyást, így
elszöktek az éppen őt sétáltató gazdájuktól.
Boglyas azonnal rájuk rivallt:
- Ez zártkörű rendezvény, ti éhenkórászok! Takarodjatok innen!
Ám azok nem tágítottak.
- Ó, ti ronda dögök! - kiabálta bosszúsan Kázmér, majd odavágtatott a kis kerthez, ahol a sütőtökök nőttek.
Felkapott egyet, majd egy másikat is. Elkezdte vele a kutyákat hajigálni.
- Gyertek ti is!
A kis társaság már megivott néhány decit, így nekik is előjött a harcias kedvük; elkezdték ők is tökökkel
dobálni a három hívatlan vendéget. Boglyas irdatlan ugatást csapott, míg a gazdája eltespedt a széken; ő
volt az egyetlen, aki nem volt hajlandó részt venni a csatában.
A két kislány odalépett hozzá, majd kórusban rászóltak:
- Állj fel és segíts te is a harcban!
- Nyugi má', olyan jól leültem – mormogta halkan Gáspár.
- Ezt megjegyeztük – válaszolták a lányok.
Harsogott az erdő a hatalmas lármától. A három blöki már egyre sűrűbben hallatott fájdalmas nyüszítést a
rájuk zúduló sütőtökzápor miatt, de hiába, no, a viadalt feladni, elmenni mégsem akartak.
Mikor hirtelen egy fergeteges, böszme nagy sipítás hallatszott:
- Szentséges jó Jesszumpepi Donna Klára Atya Gatya!
Lihegve loholt elő a fák mögül Fáni néni. Szegény olyan kövér volt, hogy alig bírt levegő után kapkodni. Csak
végre ideért! Bár nehezére esett, azért nyargalt ahogy tudott.
- Zokni! Muki! Majom! Komiszul elszöktök tőlem az engedélyem nélkül, aztán idejöttök rakoncátlankodni! Hát
miféle dolog ez?!
- Szép dolog az – válaszolta Majom.
- Na csak ne beszéljetek! Úgy látom azért így is eléggé megtáncoltattak titeket, de otthon is lesz ám még
ezért haddelhadd! Na gyerünk haza!
A kutyái próbáltak volna ellenszegülni, de nem igen tudtak már dacolni behemót gazdájuk hájas
lapátkezeivel a tökzápor okozta sajgó kínjaikkal; az jól pórázra verte őket és odébbállt. A ricsajnak vége lett.
A bátor, győztes csapat megérdemelten folytathatta kikapcsolódását. Nekiláttak a babgulyásnak. Mindenki
jóízűen falatozott belőle, kivéve Gáspárt. Korábban volt egy elég kellemetlen élménye, mikor otthon igencsak
megjárta egy jókora fazék huncut bablevessel, amit Ori főzött. Amint hírét vette, hogy ma este itt is bab lesz
a betevő, úgy döntött hogy az esti mulatság előtt inkább jól telezabálja magát a Marha Bácsi Gyorsétterme
kajáival, itt pedig már jobbára csak iszik. Abban viszont nem volt hiány; csak úgy döntötte magába a kólát és
a whiskyt nagy serényen.
Kázmér kislányai ezt észrevették, majd rá is szóltak:
- És az ennivalóval mi lesz? Nem csak inni kell, illik az ételből is fogyasztani! - Kázmér nejétől azért jó
nevelést kaptak.
- Jól van, nyugi má', nem érdekel – dörmögte Gáspár.
A lányoknak most már fölöttébb ellenszenves lett a Gáspár. Nem elég, hogy a bajban, az idegen kutyák ellen
úgy baszott fellépni ő is, még az asztali etikettben is ilyen barbár, otromba tuskó!
Eszükbe jutott egy kicsit régebbi eset, mikor ezt a neveletlen, kőbunkó faszkalapot a baráti kör egy régi
ismerőse, a kedves jó János bácsi móresre tanította. Mit is mondott akkor ennek a derék János bácsi?
„Gáspi, én nem várom el tőled hogy hozzám jóindulattal legyél, hiszen mindig is tiltakoztál jogos
szigorúságom ellen, noha kizárólag a jellemed megjavítása érdekében alkalmaztam. De azzal tisztában kell
lenned, hogy a tetteinknek és a viselkedésünknek következményei vannak. Van is erre egy bölcs
mondásom, ami pont a te esetedre illik: Sűrű fingnak szarás a vége. Ám szeretném hogy tudd: én csak a
javadat akarom. (Csatt! "Űűűűűűűűűűűűűűű!")”
Most már értették, miért kapta a tockost ez az alak. Ám kisvártatva észrevettek valamit: a korábban még
hangoskodó, okoskodó Gáspár a kicsit több piától már némileg elcsendesedett és elálmosodott. Nosza hát!
Futottak a fészerbe, ahol volt néhány szerszám és játék. Találtak is egy erős kötelet és egy játék
rendőrfelszerelést, amivel az itt tartózkodásuk idején szoktak zsarusdit-börtönösdit játszani. Ehhez
hozzátartozott egy játék bilincs, amihez volt kulcs is. Odalopóztak az elmélázott Gáspárhoz. Nelli villámsebesen
felcsapta a kezére a bilincset, kivette és eltette a kulcsot, míg Lili összekötözte a bokáinál a lábait, a kötelet
átfűzte a bilincsen, majd akkorát rántott rajta, hogy a Gáspár az így felemelkedő fara végett lecsúszott a
székről és a földre huppant. Lili ezután még ügyesen és gyorsan csomót kötött a bilincs középső részére.
A Gáspár felnyögött. Próbált ugyan szabadulni, de se a kötél nem engedett, se a bilincset nem tudta kezeivel
szétfeszíteni: mert ugyan hiába volt az csak gyerekjáték gyanánt használható játékszer, a Gáspár rendkívül
sovány, cingár kezeire még így is simám ráfért. Ezenkívül mivel szegény nyámnyila, pipogya fasz
világéletében nem sportolt semmit, hát persze, hogy a fizikai ereje sem volt meg a széttöréséhez.
- Gyerekek, mit csináltok? - kérdezte a Gáspár nyöszörgésére felfigyelő Kázmér.
- Mi csak azt akarjuk, hogy egyen a babból, mert a kaját nem illik otthagyni! Addig nem engedjük el, míg meg
nem evett néhány tállal! Majd mi adagoljuk neki!
Természetesen mivel a többi felnőttnek sem volt egyáltalán szimpatikus ahogy a Gáspár ezen az estén
viselkedett, másrészt mivel már ők is eleget ittak, úgy döntöttek, ráhagyják ezt az ügyet a lányokra, hadd
neveljék meg Gáspárt.
A Gáspár hiába nyafogott és óbégatott, bele kellett törődnie a sorsába; minden egyes kanál babgulyást le
kellett nyelnie, amit a lányok odatartottak a szájához. Ezt a látványt még szín józanul sem lehetett volna
nevetés nélkül kibírni! A cimborák csak nézték a jelenetet, miközben fuldokoltak a röhögéstől.
- Tessék kicsit lelkesebbnek lenni! Legutóbb úgy dézsmáltad a babot mint egy több napig koplaltatott
éhenkórász, most meg tessék, pont a másik véglet: csúnya finnyás ímmel-ámmal majszolás, ejnye-ejnye,
irgum-burgum! - csaholta Boglyas.
- Fogd be a pofádat! – vonyította pityergős hangon Gáspár.
A sokadik kanál után a lányok úgy döntöttek, most már elég jól meglakmároztatták a Gáspárt a babból, ennyi
elég lesz. Már az egész ábrázata is tele volt babbal. Túl jól is lakva fetrengett a porban. Olyan testhelyzetben
volt, hogy a kigömbölyödő hátsójával pont a tűz felé fordult. Ugyanaz a nadrág volt rajta, mint a legutóbbi
babos kaland idején. Hiába, no, mint a Sramlikings ismert nótájában: „Minél inkább viseletesebb, attól lesz
az még nemesebb!”
Még egy jókora, Ofi által varrott folt is volt a tomporánál, mivel a múlt alkalommal
egyúttal sikerült neki ezt a gatyát ott, annál az esetnél ki is fingania.
A lányok elővették a kulcsot, hogy eloldozzák.
- Reméljük legközelebb tisztességesen viselkedsz, te kis haszontalan, rosszcsont! - mondták még.
Ekkor válaszul a Gáspár a sok babtól egy akkorát fingott, hogy a tűz kétszer akkora lánggal lobbant fel
előtte, mint amin eredetileg égett.
Még szerencse, hogy a nevezetes eset nem ismételte most meg teljesen magát: a nadrágja foltja ugyan
szélsebesen repült a „hajtógáztól” a tűzbe, de legalább most nem szart be és túl közel sem volt a tűzhöz,
máskülönben a többieknek lehet, hogy a szó szoros értelmében menteniük kellett volna a Gáspár valagát.
A magasra fellobbanó tábortűz és a kis kompánia felharsanó röhögése közben mintha a csillagok is különbül
ragyogtak volna az éjszakában mint máskor.
