Ripők kalandok

Ripők a pácban

Pazar nyári nap volt, épp optimális arra, hogy az ember a Balatonhoz ránduljon.
A balatonbodzási vasútállomás csendes nyugalomban és napfényben fürdött, a restiben iszogató néhány
vendég sem igen hangoskodott. Ám a békés harmónia nem tartott sokáig, miután az állomásra érkezett egy
kis piros, mindössze egyetlen kocsiból álló motorvonat, egy Bzmot. Miután leszállt néhány utas, kisvártatva
olyan ordenáré hőbörgés hallatszott, amihez képest a Donald kacsa hangja és mérgelődése a Disney
meséből maga volt a kellem és a báj. Pár ember fel is kapta a fejét, mire meglátták az okulárés,
szőrös pofáját a Gáspárnak. Az asszony most már rendre intette.
- Gáspi, legközelebb majd több italt hozunk magunkkal az útra. Értem én hogy nagyon
megszomjaztál, de ezt a dühöngést fejezd be. Megálltunk, vagy nem? Így legalább kicsit
körül tudunk nézni ezen a településen is, mielőtt tovább utazunk.
- Ahogy láttam az ablakból, errefelé elég sokat lehet sétálni is! - csaholta lelkesen Boglyas.
Először bementek a restibe inni valamit. A Gáspár csak úgy vedelte a kólát.
Utána elmentek mászkálni egyet, barangoltak a nagyközségben. Mikor a móló környéki büfékhez
értek, Gáspár elhatározta, hogy hörpint itt is valamit, meg azért majszol is.
Jól be is lakott. Csak úgy tömte a fejét egy hatalmas hamburgerrel és több szilvás gombóccal.
„Meg fogja ismételni magát egy nevezetes eset, nem fog elérni a WC -ig” – gondolta Boglyas.
No, annak azért mégiscsak sikerült. Visszaérve az állomásra, a Gáspár bevonult az ottani
vécébe. Ofi és Boglyas – sőt, az összes állomáson tartózkodó személy és a kicsit távolabbi
resti vendégei is – hamarosan óriási fingásokat, rotyogást és a Gáspár nyögéseit hallhatták a
mellékhelyiségből.
Ezzel véget is ért a balatonbodzási kiruccanásuk, indultak tovább. Várták a következő vonatot.
Hamarosan meg is érkezett egy újabb Bzmot motorvonat, amellyel tovább tudtak utazni.
Két asszonyság is épp vonatra várt; a kövér Fáni néni meg a nyeszlett Töki Róza néni.
A felszállásnál a modortalan Gáspár nem akarta őket előre engedni.
- Drága fiatalember, csak nem tagadná meg két hölgytől az elsőbbséget? Ha utánunk száll fel, akkor is lesz
helye, legyen nyugodt; elég kevesen vannak ezen a motorkocsin - mondta erélyesen
a Töki Róza néni.
- Nem érdekel, mi voltunk itt előbb, mi szállunk fel! - bömbölte Gáspár.
- Micsoda neveletlenség! - sipította a pironkodó Fáni néni.
A Töki Róza néni is elvesztette már a türelmét.
- Hogy micsoda egy otromba fickó is vagy te, te szégyentelen nyüzüge faszkalap,
lófasz a seggedbe! - kiáltott fel.
A szóváltásból persze jókora patália és ricsaj kerekedett. A közelben tartózkodó
emberek egy része dermedten, másik része fuldokolva a röhögéstől nézte a jelenetet.
A veszekedők végül valahogy mégis mind felszálltak.
Már rég el is hagyták Balatonbodzást, mikor az azóta jobbára lenyugodott, elmélázott Gáspár
észrevett valamit, mikor megnyalogatta a csámcsogóját. Nincs a szájában a kivehető műfogsora!
Az asszonyságokkal való civakodás közben akkorát ordított ("Nyugi máá'!!") hogy kiesett a szájából
úgy, hogy észre sem vette. Sőt, szegény hülye még azt sem tudta, hogy ekkor és így veszítette el
a műfogsort, nem tűnt fel neki. Óbégatva panaszolta el Oféliának a balszerencséjét.
- Na, ezt most jól megcsináltad! Tényleg fogalmad sincs hol veszhetett el? Miért nem vigyázol jobban?!
Remélem azért pedzegeted, hogy jó sok idő és pénz lesz egy újat csináltatni! Gondolom, tudod azért, hogy
ez ebben a világban megint mekkora kálvária lesz? - tudakolta mérgesen Ofi.
- Ne is kérdezd! - nyöszörögte a Gáspár.
Boglyas csak pihent, és egy jót mulatott magában. A gazdája mindig kész volt új és vicces meglepetéseket
okozni neki, bár mindig is tudta róla, hogy egy hatalmas balfasz.
Ezen a kárán sem fog okulni.
A balatonbodzási állomáson persze megtalálták a műfogsort. Amúgy ismeretes volt, hogy akik errefelé
járnak, elég gyakran hagynak el valamit – esernyőt, ruhadarabot, tárcát - ,amit restiben természetesen
eltesznek megőrzésre, várva hogy a gazdájuk jelentkezik érte. A talált tárgyat továbbá
lefényképezik és felrakják Facebook -ra is. A vasútállomás környékén vannak térfigyelő kamerák
is, igaz a felvétel nem a legjobb minőségű. Ezeknél az eseteknél, ha megvan a videó arról a személyről aki
épp nem a kocsmában, hanem kint hagyta el valamely holmiját, azért elkérik és
elteszik - hátha ezt is fel lehet használni arra ,hogy be tudják azonosítani a tulajdonost.
Néhány nap múlva épp arra jártam én is, betértem a vasútállomás melletti restibe.
Kicsit elbeszélgettem az épp ott tartózkodó emberekkel.
Nekem is megemlítette a kocsmárosasszony, hogy pár napja egy kis család járt erre, akinek az egyik tagja
elhagyott egy számára kellőképpen fontos tárgyat; már felrakták a fényképet Facebookra, sőt, felvétel is van,
csak fogalma sincs senkinek sem kik ezek. Kértem, hadd nézzem meg. Meg is mutatták. Látom ám a három
alaknak a sziluettjét, akiket én viszont abban a minutumban felismertem: ezek nem voltak mások, mint az
Ofi, a Boglyas meg a Gáspár. A térfigyelő kamera felvételén látszott az is,
hogy az orbitális rivalgás során a Gáspár olyat üvölt, hogy kiesik a szájából a műfogsor.
Meg is jegyeztem akkor:
- Ismerem ezt a pofát.
Szerencséjére egy szempillantás alatt beazonosítottam őket, megadtam az adataikat – pontos címet nem
tudtam/tudok, de a neveik és Ripőkfalva település mint információ közlése után már gyerekjáték volt
megtalálni őket. A Gáspár visszakapta kivehető műfogsorát – valóban számottevő pénz és idő lett volna újat
csináltatnia, de önzetlen, nemes segítőkészségem megmentette mindettől.
A kiránduláson való botrányos viselkedéséért pedig amúgy is faszult; Ofi miután megtudta, miként is hagyta
el a hitvese a protkóját - valamint ahogy újfent tudatosult benne, hogy ez a ripők férje mennyire képtelen
magán uralkodni és akár a legalapvetőbb módon illedelmesen viselkedni -, jól megleckéztette a
komiszságáért. Büntetésből két nap vécéfogságot adott neki. Szerencsére két mellékhelyiség is volt a
házban, így nem jelentett különösebb problémát ennek a kivitelezése.
Gáspár mielőtt bezárták az illemhelyre, vihetett be magával egy poharat; a kis helyiségben volt egy vízcsap
is, így abból időnként, ha megszomjazott tudott magának vizet engedni. Az étkeztetése a büntetés letöltése
alatt pedig úgy történt, hogy a jól bezárt vécéajtó alatti szűk résen napi háromszor Ofi Boglyassal egy-egy
darab vékony, fóliába csomagolt lapkasajtot csúsztatott be neki. Azt meg gondolom nem kell mondanom, hogy Gáspár a dolgát hogyan
tudta elvégezni, mert az a büntetés jellegéből fakadóan adott volt. Természetesen pisálnia is csak ülve volt
szabad, ám azt nem csak most hanem mindig, ez már örök érvényű szabály volt náluk; ezt Ofi már igencsak
régóta megkövetelte tőle, mondván, hogy nem akar utána takarítani – az összeköltözésük után nem sokkal
kiderült ugye, hogy Gáspár állva nem biztos hogy beletalál a vécébe.
A szóban forgó mosdó egyébként arra a két napra átváltozott dühöngővé is: el lehet képzelni, a Gáspár
micsoda háborgást és tombolást művelt ott a büntetés miatt! De hát nem használt semmit; Ofélia meg is
jegyezte neki az ajtón át, mikor már kezdett betelni nála a pohár a kiszűrődő harsány és alpári lárma végett:
- Te, nekem ne duzzogj már annyit, mert legközelebb nem kaját hozok neked, hanem a hírével jövök a
kiegészítő büntetésednek! - azzal ledobott a vécéajtó elé egy lapkasajtot.
- Úgy bizony, inkább örülj hogy ilyen jó dolgod van, és idejövünk kiszolgálni, vau-vau! - tette hozzá
Boglyas, majd fejét lehajtva orrával betologatta a résen át a lapkasajtot a Gáspárnak.
Ugye ott is kellett hédereznie, és a két nap közötti éjszakán az alvás sem esett valami jól neki a budiban: azt álmodta, hogy a Bojtorján
Vendégházban felfogadták házifogyatékosnak. Az álomban szerepelt az is, hogy Balázsnak azóta született
egy kislánya, Anna, aki az ő személyes idomárja is volt.
Épp egy pórázon vezette el őt a Bojtorján család szeme láttára.
- Idenézz, apa! Végre sikerült betörnöm a házifogyatékosunkat!
- Ügyes vagy kislányom, családunk legjobb génjeit örökölted! - felelte büszkén Balázs.
- Már engedelmesebb és szófogadóbb mint volt, csak mellette egy gusztustalan maszturbagép, mindig rájön
a kangörcs! Viszem is most rögtön az állatdokihoz kikasztráltatni!
Gáspár szólni akart, ám Annácska határozott és szigorú kis arckifejezését látva inkább befogta a kereplőjét.
Mikor felébredt, persze örült hogy csak álom volt az egész.
Miután letelt a büntetése, pár nap múlva ismét elmentek nyaralni.
Ofi mérge már elszállt. Csináltattak egy közös fényképet is, amin derűsen mosolygott a fiatal asszonyság.
Szegény Gáspár ellenben jó búval baszott képet vágott a fotón; a boldog, idilli nyaralás és
együttlét közben is érezte még az utóhatásait az elmúlt napok szívásainak és a vécéfogságnak, emlegette
még magában.
Én meg jól megveregettem a magam vállát. Nemes és önzetlen szándéktól vezérelve sikerült segítenem egy
olyan egyénen, akit nem igazán kedvelek; gyönyörű szép, igaz történet született az esetről.
Így húztam hát ki a Gáspárt a pácból. Saját magának köszönhette (most is) a kellemetlen szituációt amibe
keveredett, én azonban megszántam.
Gondolkodtam azon, hogy erről a sztoriról írok majd egy elbeszélést is; szolgáljon arra, hogy utókor is
közelebb érezhesse magához a másokkal való segítőkész és jellemes hozzáállást.
Hát, kedves olvasók, így született meg ez a novella. Emlékszem néhány éve egy Youtube videóra – a „Füles
Mackó meséi” egyik része volt - , amit egy anyuka így kommentált: „Hát igen ez mese. Nem arra tanít
hogyan rúgjunk egymásba, hanem inkább arra hogyan segítsünk egymáson.” A véleményét pedig jöttek is
garmadával lájkolni a többi anyukák, nagymamák, nagynénik nagy bőszen. Biztos vagyok abban, hogy ez az
én szép kis igaz történetem is érdemes lesz majd ugyanerre.